KASTÉLYHOTEL és RENDEZVÉNYKÖZPONT

  • La Contessa
  • La Contessa
  • La Contessa
  • La Contessa
  • La Contessa
  • La Contessa

Szobafoglalás

Személyek száma
Felnőtt
Gyermek
0-3,99 év
Gyermek
4-12 év

Duális Képzés

EKF logo

 

„Eszterházy Károly Főiskola duális képzés szakmai gyakorlóhely”  

1. A duális képzéssel érintett szakterület (Turizmus – vendéglátás) rövid bemutatása:

A turizmus és a vendéglátás mindössze két szó, mégis annyira sokrétű, hogy ezernyi jelentéssel lehetne definiálni. Tekintettel arra, hogy számos területet tudhat magáénak, méltán az egyik legkeresettebb és legnépszerűbb szakMagyarország felsőoktatási képzési palettáján. E szakterületen dolgozni sokkal többet jelent, mint amire először gondolna az ember. A szakmai elméleti ismeretek elsajátítása mellett nagyon fontos a gyakorlat, illetve többek között olyan képességek megléte, mint a szakmai elhivatottság, az alázat, az empátia, vagy a jó kommunikációs készség és képesség.

A turisztikai szolgáltatók – köztük a szállás- és vendéglátóhelyek – valójában álmok és vágyak megvalósítói, melyek a vendégben fogalmazódnak meg és melyek kielégítésében nekünk, idegenforgalmi szakembereknek hatalmas részünk van. Szép, de nehéz szakmát választ, aki erre az útra lép. Az, hogy melyik konkrét területen végezzük munkánkat, a ranglétra melyik fokán állunk, azt egyedül magunkon, vagyis: az elhivatottságunkon, az alázatunkon és az adódó lehetőségek kihasználásban rejlő képességünkön múlik. Mindez megtanulható, fejleszthető. 

A duális képzési forma bevezetésével a turizmus szakma hatalmas lépést tesz mindezen képességek fejlesztése érdekében, hiszen a képzés elsődleges és legfontosabb célja a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényeinek összekapcsolása.

Az Eszterházy Károly Főiskola turizmus-vendéglátás alapképzésének duális megvalósítása minden olyan érvet magában foglal, ami egy gyakornokorientált vezetőben megfogalmazódik: későbbi munkatársak kiválasztásának lehetősége az elhivatott, értelmileg és érzelmileg is érett hallgatókból; megfelelő gyakorlati idő eltöltése az egyes szakmai területeken, melynek következtében a hallgatónak is van lehetősége választania merre is szeretne orientálódni, mi az, ami igazán érdekli, amiben valóban jó lehet a képzést követően; párhuzamos elméleti és gyakorlati képzés; a hallgatók szakmai szocializációja piaci körülmények között, vállalati munkakörnyezetben, mely  lehetőséget biztosít az értékrendszer kialakítására, a csapatmunkában, a munkatársakkal való együttműködésben szerzett tapasztalatok gyarapítására, felelősségvállalásra, szakmai és emberi kapcsolatrendszer kiépítésére. A szakmai gyakorlóhelyen eltöltött idő lehetőséget teremt a gyakornokoknak olyan vendégkör és vendég szokások megismerésére is a napi munka során, amire a tankönyvekből nem nyílik lehetőség. A képzésben résztvevők fiatal kollégaként kapcsolódik be lépésről lépésre a gyakorlati hely mindennapjaiba, így a kiosztásra kerülő feladatok súlya semmivel sem alacsonyabb, mint ha azokat már akár egy alkalmazotti viszonyban látná el.

A duális képzést mi is nagyon fontosnak, az Eszterházy Károly Főiskolát pedig tapasztalt, megbízható, az oktatásért elkötelezett partnernek gondoljuk, ezért is csatlakoztunk örömmel a  programhoz.

2. A jelentkezés módja és határideje:

Amennyiben szeretné szállodánkat/irodánkat választani felsőoktatási tanulmányai szakmai gyakorlóhelyeként, kérjük a director@lacontessa.hu e-mail címre küldött fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel tegye ezt meg. Utóbbiban ne felejtsen el kitérni arra, hogy miért választotta a turizmus-vendéglátás szakot, illetve cégünket, és hogy melyek a jövőbeli elképzelései a szakterületen.

A jelentkezések beérkezési határideje: 2016. április 30.

Az önéletrajzon megadott e-mail címére küldjük majd ki a felvételi beszélgetés időpontjáról szóló értesítést, melyre várhatóan májusban kerül sor. 

A kiválasztás eredményéről a felvételi beszélgetést követő 15 napon belül értesítjük a jelentkezőket az önéletrajzon közölt lakóhelyre (postacímre) megküldött írásbeli értesítésben.

3. A kiválasztás során vizsgált szempontok:

A turizmus-vendéglátás szakterületen való eredményes helytálláshoz a tárgyi tudás és a helyismeret, valamint a nyelvtudás mellett számos egyéb kompetenciára is szükség van. Éppen ezért az interjú során kíváncsiak vagyunk a jelentkező személyiségére, általános intelligenciájára, kapcsolatteremtő- és kommunikációs készségére, érdeklődésére és motiváltságára,  problémamegoldó képességére és kreativitására is.

Kapcsolattartó: Vincze József szállodaigazgató

 

Aktuális ajánlataink

Nők Lapja  kupon akció
Nők Lapja kupon akció
Érvényes: 2017.09.15-12.21.(kivéve kiemelt időszakok)14.225,-Ft/fő/éj ártól Nők Lapja pihenés nem csak nők
 
Szuperkedvezményes hétköznapok
Szuperkedvezményes hétköznapok
Érvényes: 2017.10.05 - 2018.01.31.12 475,-Ft/fő/éj ártól(Kivéve kiemelt időszakok, ünnepnapok) Szuperkedvezm
 
Október 23. teljes ellátással
Október 23. teljes ellátással
Érvényes: 2017.10.20-23.19 150 Ft/fő/éj ártól (3 éj foglalás esetén) Ünnepi hangulatban, egy nagy múltú k

Hírlevél




Adatvédelmi elveink

©2012 La Contessa Kastélyhotel**** Fair Business Befektetési Kft. CJSZ: Cg. 01-09-193197 • Site by RANLOM

Graphic design / sitebuild by ..:: photonique | just imagine ::..

Ablak bezárása   X

Ajánlom feliratkozom hirlevelre

 

 

Őszi szünet